A fej: Száraz, nemes, arányos. A koponya mérsékelten széles, enyhén domború. Afejtető közepén enyhe harántvonal választja ketté, a közepesen fejlett nyakszirtcsonttól a homlok felé, ennek síkja az orrháttal körülbelül 30 fokos szöget zár be. Az arcorri hajlat (stop) mérsékelt, az orrhát mindig egyenes. A szemboltív közepesen fejlett, azarcorri rész jól boltozott, nem elhegyesedő és széles, jól fejlett orrtükörben végződik, minél tágabb orrlyukakkal. Az arcorri rész - az orrhegytől a belső szemzugokkat összekötő egyenesig mérve - minden esetben kevesebb, mint a teljes fejhossz 50%-a, a pofa (fang) arányosan hosszú, az állkapocs jól fejlett, jól izmolt. A fogazat erőteljes, a metszőfogak ollósan záródnak. Az ajkak feszesek, nem lógnak le. A magyar vizsla tekintete élénk, értelmes, a szemek kissé oválisak. A szemhéjak jól zártak. A szemszín a szőrzet színével harmónizál, előnyös, ha a szemek színe minél sötétebb, A fülek közepesen hosszúak, kissé hátul és középmagasan tűzöttek, laposan fekszenek az arckoponyához. A fülnyílást jól takarják és lefelé kerekített V alakban végződnek, hosszuk körülbelül a fejhossz 3/4-e.
Folyt. köv.

Válasz

A hódoltsági időkben a fajta ösei keveredtek a törökök által magukkal hozott kutyákkal, pld. az arab agárral -sloughi-val-.
A fajta tenyésztése a XVIII. században, a lőfegyverek elterjedésével lendült fel a nemesség körében, mivel az ő privilégiumuk volt a vadászat. Ebben az időszakban megnő a lőhető vadak felkutatására, ill. a lőt vadak megkeresésére való igény.
A XIX. század nem tett jót a vizslának, a szabadságharc után csak azok tarthattak vadászfegyvert, akiknek Bécstől engedélyük volt rá. Sokan vizsont hazafias érzelmekből nem kérvényezték az engedélyt. Ugyanebben az időben kezdtek elterjedni a külföldi -angol és német- vizslák is, az őshonos fajta rovására.
1916-ban a Nimród vadászújság hasábjain Thúróczi Tibor hívta fel a figyelmet arra, hogy ha a vizslatartók nem tesznek valamit, a fajta kihal. Az ő biztatására sokan megmozdultak, lajstromba vették mindazokat a példányokat mejek a küllembirálaton, ésegy versenyszerű vadászpróbán alkalmasnak bizonyultak. Ekkor került kidolgozásra a magyar vizsla fajtaleírása.
(folyt. köv.)

Előzmény

Válasz

A rövid szőrű magyar vizsla közepes nagyságú, elegáns megjelenésű, sárga- zsemlesárgától a világosbarnáig- mindenes vadászkutya. Könnyed felépitésű, szikár, testalkata a szépség és az erő harmóniáját tükrözi. Egyaránt jól vadászik erdőben, mezőn és vizben. Jellemző tulajdonságai: kiválló orr, szilárd és figuratív vadmegállás, kiváló elhozási hajlam(apportkézség), jó nyomkövetési készség(csapázás) és a vízszeretet.
Karaktere: élénk vérmérsékletű, barátságos, kiegyensúlyozott, könnyen és gyorsan tanítható. Alapvető tulajdonsága a a kiemelkedő kapcsolattartási kézség, az emberszeretet. A durva bánásmódot nehezen viseli el. Nem lehet agressív, de félénk sem. Bár kifejezetten nagy mozgásigénnyel rendelkező fajta, természete miatt lakásban, kedvtelésből is können tartható.
A fajta eredete: a fajta őse valószinűleg a honfoglaló magyarsággal került a Kárpát-medencébe, a kutya feladata a solymászok előtt felverni az apró vadat. Már a XI.-XII. századból származó kódexek rajzain látni vizsla alkatú, hosszú fülű kutyákat. A török hódoltság előtt is volt már elterjedve a magyar nemesség körében egy apróvad vadászatára való "vizslató" kutya.
(folyt. köv.)

Válasz

Nem fért ide a standard, úgy jártam, ahogy a a drótszőrű vizsla bejegyzésénél. Túl kevés itt a karakterszám.
Bizonyára nem ide kellett volna írnom.
Bocsánat.

Válasz